Margit-fürdő, Budapest

A Margitszigetet Lipót császár és király 1790-ben Sándor Lipót főherceg nádor mulatóhelyéül jelölte ki, amelyért az államkincstár bérleti díjat fizetett. Halála után József nádor birtokába került, aki a polgárok számára is nyitott pihenőhellyé kívánta alakítani. A 19. században a sziget területe a mainál kisebb volt, mellette több kisebb sziget állt (északon a Fürdősziget, délen a Buda tulajdonában lévő Festősziget). A Fürdőszigeten már az 1850-es években találtak hőforrásokat. Igazán népszerűvé azonban akkor vált a sziget, amikor 1867-ben József főherceg megörökölte és megindította nyaralóteleppé való kiépítését. 1873-ban József főherceg lett a Festősziget tulajdonosa is, két sziget egyesítését így már a tulajdonviszonyok sem akadályozták. A hőforrások feltárását Zsigmondy Vilmos mérnök végezte 1866-67 folyamán. A 43 C-fokos vizet külsőleg bőrbántalmakra, ivókúraként pedig elsősorban emésztőszervi problémák ellen alkalmazták sikerrel. A forrásházban palackozott vizet bel- és külföldre is szállították.

A főherceg Ybl Miklóst bízta meg a fürdőtelep terveinek elkészítésével. Ybl első terve a sziget közepére helyezte az épületegyüttest, ez azonban túlságosan messze volt az északnyugati részén feltárt forrástól. Így a következő – és nagyobbrészt megvalósult – terv a sziget északi részére helyezte az épületeket. Dél felé épült fel a T alaprajzú, három bazilikális hajóból álló Fürdőház, középen nyolcszög alaprajzú kupolával fedve. A sziget keleti részén épült fel a Nagyszálló: eredetileg kétemeletes, kéttraktusos, téglalap alaprajzú épület, amelyet a hosszanti oldalakon 3-3 rizalit tagolt. A 162 szobás szállóban a szobák pompás berendezése, a fürdőszobákba bevezetett gyógyvíz, a földszinten a ragyogó „társalgó-terem” (Kursalon), a könyvtár, az orvosi rendelő az akkori idők minden kényelmét biztosította. A sziget északi csúcsánál helyezkedett el az egyemeletes Kisszálló, mely az előbbihez hasonló elrendezésű volt. Rizalitjait a nyeregtető síkjából kiemelkedő, oromfalas második emelet zárta le. Az északi részen épült a felsőszigeti vendéglő, árkádos, faszerkezetű verandával. Ettől délre állt a mosó- és gépház, melynek karcsú kéményét kettős vakárkádokkal tagolt pártázat zárta. Ybl az artézi víz Dunába való visszavezetését egy mesterséges vízesés építésével oldotta meg. Az építész a sziget déli részén a korábbi major épületegyüttesét alakította át: a déli oldalon épült fel a Nagyvendéglő (később Casino), az udvar északi oldalán álló épületből reprezentatív nyárilak létesült, kelet felé istálló, nyugat felé a kertészlak helyezkedett el. Az Ybl által tervezett épületek többsége elpusztult, ma már csak a Nagyszálló és a felismerhetetlenségig átalakított Nagyvendéglő áll.

Hajdú Virág

A Margitszigeti Nagyszálló 1870-től fogadta a világ minden tájáról érkező vendégeket. Olyan nagy magyar művészek szálltak meg itt, mint Arany János, Prielle Kornélia, Blaha Lujza, Jászai Mari, Krúdy Gyula, Szép Ernő, Szomory Dezső. A külföldről érkező hírességek között volt Francois Coppée, Jules Massenet, Léo Delibes, és Ferdinand Lesseps, a szuezi csatorna tervezője is.

A szigetről szóló könyvében, néhány évvel később így írt Törs Kálmán (1872): „Ez a Margit-sziget legtekintélyesebb épülete. Nemes izléssel, ragyogó pompával kiállitott épület ez, melyre sokat utazott, messze világot látott emberek is beismerték, hogy az első helyek egyikét foglalja el Európa valamennyi fürdőházai között. /…/
A fürdő környéke a leggyönyörübb virágágyakkal van himezve miknek müvészileg rendezett csoportozata és szinvegyitéke valóban elragadó szép. /…/
A mint a nehéz faragványos kapu kitárul, egy négyszegü vörös előteremben találjuk magunkat, honnan a bejárás a fürdő előcsarnokába vezet. Ide belépve, valami áhitatszerü érzelem fog el /…/, mintha templomban volnánk. A köralaku öblös előcsarnok tizenhat magasra nyuló barnamárvány oszlopával, mik a gyönyörü festésü kupola merész iveit tartják, a kupola tetején köszörült üvegen keresztül beszürődő félhomély /…/, lépteink messze kongó visszhangja s a csend, mely azt elnyeli, megérthetővé teszi előttünk, miért száll meg hasonló hangulat, mint mikor az ember templomban jár.
A balszárnyban vannak a kádfürdők, számra nézve huszonegy, a másik két szárnyban pedig a kő-, márvány-, porczellán- és tükör-fürdők – harminczegy –, összesen tehát ötvenkettő, ezek között tiz kettes fürdő.
E fürdők mindegyike a képzelhető legnagyobb kényelemmel és izléssel van berendezve. Boltozatos, viszhangos falak, mikre zöld selyemszőnyeget kezd boritani az artézi kut meleg ásványvize, ugy hogy pár év mulva bátram azt hiheti az ember, hogy valami elzárt lugasban fürdik”