A Várkert Kioszk 1875-től 1882-ig épült Ybl Miklós tervei alapján, a Várkert Bazárral egy időben. A szabadon álló épület a királyi palotát vízzel ellátó szivattyúgépházat rejtette magában. A vizet a Dunából nyerték, majd tisztítás után két gőzgéppel hajtott szivattyú segítségével nyomták fel a Várba. A helyszíni kivitelezés 1875 tavaszán el is indult, de 1876-ban megakadt az árvíz miatt. Négy év alatt azonban teljesen elkészült, mert 1879-ben már laktak benne, gépei már a befejezés előtt, 1877. július 3-tól kezdődően működtek. Az új vízmű 1881-től kezdve az egész Várhegyet kiszolgálta a régi helyett. Főhomlokzata elé 1896-ban állították fel Czigler Győző mészkő talapzatára Mayer Ede: Ybl Miklós-szobrát.
Részlet az 1988. augusztusából.
2008-ban újabb nagy változás előtt állt a patinás épület. A kaszinókoncesszió lejártával tulajdonosai rendezvénypalotaként vezették be a piacra, így ma Várkert Palota néven, rendezvényhelyszínként várja vendégeit. Három belső terem, kert és teraszhelyiségek, illetve önálló parkoló került a patinás épületben és körülötte kialakításra.
Az épület 2016-ban a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába került. Ekkor nemcsak külső és belső megújításáról kezdtek el gondolkodni, hanem egy új működési funkció kialakításáról is. Már nem egy zárt középület újratervezése volt a cél, mint amilyen például a kaszinó volt, hanem egy nyitott, a művészetek számára is új lehetőséget nyújtó térszerkezet megalkotása. Így formálódott és kristályosodott ki az Ybl Budai Kreatív Ház koncepciója: a történelmi műemlék legyen kulturális találkozópont a Duna partján, kortárs képzőművészeti kiállításokkal, interaktív eseményekkel, előadásokkal, workshopokkal, koncertekkel, filmvetítésekkel és családi programokkal. A hagyományok folytatásaként kávéházzal, kerthelyiséggel és terasszal.
A ciszternarendszer
2009 áprilisában, egy csatornaépítés során találták meg azt a – már teljesen elfeledett – hat teremből álló ciszternarendszert, amelyben kavicsréteg szűrte meg a Duna-vizet a várbeli felhasználásra, egészen a fővárosi közművek kiépüléséig.
Az összesen hat terem eredetileg gőzszivattyúháznak épült Várkert Kioszk mellett északra. A műszaki létesítményt hajdan a királyi palota vízellátására építették, ám a feltárást megelőző évtizedekben feledésbe merült.
A ciszternák mellett, a Duna felé, kicsit mélyebben egy vízgyűjtő alagút húzódik, amelynek valamennyi teremmel kapcsolata van. A bolthajtású ciszternák három méretben épültek, van köztük két nagy, amelyek ötször három boltszakaszosak. A közepesek kétszer három boltszakaszosak, a kicsik pedig egyszer három boltszakasszal épültek. Teljes belmagasságuk körülbelül négy méter lehet. Nyilvánvalóan kellett lennie még egy nagy gyűjtőmedencének is, a ciszternáktól délre, ennek pontos helyét azonban még nem sikerült meghatározni (2010). A régészek ugyan rábukkantak egy eltemetett helyiségre a kioszk sarkánál, azonban a törmelék miatt nem sikerült egyértelműen a medenceként azonosítani.
A ciszternarendszer a Várbazár és a Várkert Kioszk építésével egy időben, 1874 és 1879 között készült. A Duna vizét a hermetikusan zárt, csak az alagúttal kapcsolatban lévő ciszternákban elhelyezett kavicsréteg segítségével tisztították meg, majd a kioszk épületéből vezetéken nyomták fel a királyi palotához, hogy a vár ivóvízszükségletét biztosítsák. Később, amikor a fővárosban kiépültek a közművek, a ciszternák elvesztették szerepüket, így legalább nyolcvan-száz éve ember sem nagyon járt bennük. A Kulturális Örökségvédelmi hivatal szakembere szerint mint ipartörténeti érdekességek feltétlenül megmentésre méltók, azonban esetleges későbbi bemutatásukról a tulajdonos első kerületi önkormányzat határozhat.
