A fürdő megépítésének gondolatával a főváros már 1884-ben foglalkozni kezdett. Megtervezésével Czigler Győző műegyetemi tanárt bízták meg. A közgyűlés azonban csak 1903-ban szentesítette határozatában Czigler terveit. Czigler még halála előtt értesülhetett a jóváhagyásról és állandó helyetteséül Dvorák Ede okleveles építészt és műegyetemi tanárt jelölte meg. A helyszín többszörös módosítása után a tényleges építkezés 1909. május 7-én kezdődött meg. A művezető építész Schmitterer Jenő volt. A fürdőt, amelyet addig Artézi fürdő néven emlegettek, 1913. június 16-án nyitották meg, már Széchenyi gyógyfürdő néven. A fürdő megépítése mintegy 3.900.000 aranykoronába került, az összes beépített terület 6.220 négyzetméter volt. A fürdő ekkor beosztása szerint magánfürdőkre, férfi és női gőzfürdőre, valamint férfi és női népfürdőre oszlott. A fürdő forgalma 1913-ban meghaladta a 200.000 főt, majd 1919-ban 890.507 fővel tetőzött. Ennek ellenére a fürdő 1914 és 1915 között veszteséggel működött, melynek oka a világháború gazdasági hatásai mellett a tervezett gyógyszálló hiánya is volt.
A fővárosi közgyűlés 1924-ben, lehetőségeihez mérten határozott a fürdő kibővítéséről. A strand építéséről a városgazdasági ügyosztály 1926. június 26-án írt ki tervpályázatot, melyre összesen 35 pályaterv érkezett. Ezek közül ifj. Francsek Imre építész tervét ítélték a legjobbnak. A strandfürdőt 1927. augusztus 19-én nyitották meg, ez azonban a fürdő gazdasági egyensúlyát nem oldotta meg. A vízmelegítés költségei emelkedtek, ezért a vízhozam növelése érdekében szükségessé vált egy második artézi kút fúrása. A fúrási munkálatokat 1936. július 9-én kezdték meg és azok mintegy két évig tartottak. 1938. március 16-án 1.256 méter mélyen 77 °C-os termálvizet találtak. A kútból 24 óránként 6.000 m³ víz tört a felszínre, amely megoldotta a fürdő termálvízellátását és az épület fűtését is. 1939-re a fürdő fűtőberendezését átalakították a hévízzel való fűtésre, valamint a fürdő mellett ivócsarnok is épült.
A fürdő forgalma egészen 1944-ig emelkedett. A második világháború során az épület 20%-os károsodást szenvedett, a II. számú kút azonban nem sérült. 1945-ben, a háború után megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, és már 1945 márciusában a jobb oldali kádosztályt a szovjet katonák, a bal oldali kádosztályt és a női kádosztályt a lakosság igénybe is vehette.
1949-ben új társas iszaposztályt létesítettek. 1950-től ezen az osztályon bevezették a nőgyógyászati iszapkezeléseket is. 1952-ben került sor a fiziko- és elektroterápiás kezelések, valamint a sós kádfürdő bevezetésére. 1963. november 26-án a fürdőt télen is megnyitották.
1981-ben a férfi néposztály működése leállt és helyén társas, fürdőruhás gyógyfürdő osztályt létesítettek. A következő évben a női néposztály helyén megkezdődött a nappali kórház kialakítása, mely egy komplex fizikoterápiás részlegként működik.
Czigler az épület tervezésével több mint húsz évet foglalkozott, miután azonban 1905-ben meghalt, műve tényleges felépítését közvetlen munkatársai, Dvorák Ede és Gerster Kálmán irányították. Az épület Városligetre néző délkeleti szárnya klasszicista stílusú, legtöbb eleme azonban inkább neoreneszánsz. Az épület külső és belső díszítésben egyaránt fontos szerepet kapott a vízhez kapcsolódó motívumok alkalmazása. Stilizált vízi szörnyek, kagylók, halak, sellők az épület előtt álló kandelábereken, az épület külső díszein találhatók meg. Ezeket az elemeket a belső díszítésként használt oszlopfőkön, díszedényeken, valamint a csempéken is alkalmazták.
1926-tól épült meg ifj. Francsek Imre tervei alapján a fürdő uszoda része, melynek három medencéjét félkör alakban fogja közre egy „friss reneszánsz” stílusban elkészült épület. A kültéri medencék körüli teret és az épületet számos szobor díszíti, a hosszúkásan elnyúló medencék oldalán egy-egy szökőkút található. A két szakaszban megépített fürdő építészetileg egységes képet mutat, stílusában azonban eklektikus, historizáló. Számos forrás neobarokk épületként írja le, másutt neoreneszánsz stílusúnak értékelik. A vízre utaló számos motívum miatt az épület egyfajta „fürdőpalotaként” is értelmezhető, ahol a belső építészeti megoldások a fürdőkultúrának vannak alárendelve. Hasonlóan a Gellért gyógyfürdő termál részlegéhez a Széchenyi fürdő is tükrös szerkezetű, ugyanazok a medencék találhatók meg az épület mindkét szárnyában. Ennek oka, hogy tervezésekor a nemek szétválasztása miatt két szárnyban ugyanazokat a medencéket helyezték el. Mivel azonban jelenleg az épület keleti szárnyának két termál medencéje a nappali kórház tartozik, a fürdő tükrös szerkezete nem érzékelhető teljesen a látogatók számára.
A főkupola négy sarkán Vastagh György, ifj. Bezerédy Gyula, Lányi Dezső és Szentgyörgyi István által készített tryton-kompozíció látható. Középen Markup Béla hattyúi és delfinjei láthatók.
A kupolacsarnokba való belépéskor Róna József szobrászművész remekével, a Tritonhalász kentaur szökőkútjával találjuk szemben magunkat. A kupola mozaikképei Vajda Zsigmond alkotásai. A kupola legtetején Héliosz napisten látható, amint négyes lovasfogatát hajtja. A négy félköríves ablak között görög, római, keleti és egyiptomi fürdőjelenetek láthatók. A központi képet állatövi csillagképek övezik. További szimbolikus képek, a hő-, gyógy,- szökő- és az ivóforrás ábrázolják, valamint a csarnok két oldalán látható félköríves részben az „erő” és a „szépség” képei foglalnak helyet. A festett színes üvegablakokat Róth Miksa készítette. A puttószobrok és oszlopfők Maróti Géza munkáját dicsérik, míg a lakatosmunkák (a fűtőtestek burkolata és a falikarok) Jungfer Gyula alkotásai.
A fürdő állapota a 20. század második felére igen leromlott (fekete penészes falak, eltérő színűre festett homlokzat), mivel a javítások csupán alkalmankénti jelleggel és csak a felmerülő hibák sürgős kijavítására korlátozódtak. A valódi felújítási munkálatok 1997-ben kezdődtek meg. Először a Francsek-szárny (a strand oldalán) műemléki rekonstrukciója kezdődött meg. A falak visszakapták eredeti, sárgás színüket, pótolták a hiányzó műkő elemeket, és restaurálták az előlépcsőket valamint a teraszokat.
Az Európai Uniós normáknak megfelelően a medencéket szűrő-forgató berendezésekkel látták el. Ez alól kivételek azok a medencék, melyek gyógyászati célokat szolgálnak, mivel a víz forgatása ebben az esetben rontaná vagy meggátolhatná a víz gyógyhatását. Az átalakítás során az egyik külső medencét élménymedencévé alakították át.
2003 nyarától folytatódott a Francsek-szárny tető- és homlokzati felújítása, valamint megkezdődött a Czigler-szárny (a beltéri medencés társas-termál oldal) és az ivócsarnok felújítása is. Az ivócsarnok esetében a helyreállító munkálatok során csak néhány elemet vettek át az eredeti tervekből. Ennek oka, hogy az eredeti ivócsarnok már nem felelt volna meg a kor igényeinek és előírásainak.
2004-ben befejeződött a Czigler-szárny főhomlokzatának felújítása az elektromos és gépészeti hálózat korszerűsítésével együtt. Néhány szobor rekonstrukcióját azonban csak műhelyben lehetett elvégezni, ezért azok ideiglenes eltávolítására volt szükség. Néhány díszítőelem már menthetetlen állapotban volt, ezért azokat újra el kellett készíteni. A kupolacsarnok rekonstrukciója 2005 végén kezdődött meg, mely az épület legdíszesebb részének számít, mozaikképeivel és stukkóival. A kupola felújítása 2006 nyarára teljesen befejeződött.
A felújítási munkálatok 2007-ben is folytatódtak. Az év első felében a nappali kórház súlyfürdő medencéje, az uszodai szekrényes öltözők és az uszodai tetőnapozó felújítására került sor.
2008-tól végzik a társas-gőz és a medenceterek rekonstrukcióját, az öltözők és a kezelőhelyiségek felújítását.
Érdekességek
