A ház érdes-hűvös világa valódi betonfödémmel zárul. Odabent levegős és világos, ami következetesen folytatja a tervezőpáros díjnyertes balatonakarattyai lábasházával bemutatott térszemléletet: a több elemből álló vázas, anyagában heterogén épületszerkezetet egyetlen héjként értelmezi, míg az enteriőrt finoman tagolva, szelvényekből építi fel. E puritán térszervezés és monolitikus tömegképzés, a felhasznált ipari anyagok, matt textúra már nem feltételez helyi manufaktúrát, de a borkultúra, a gerincükkel hegynek futó présházak szellemképe, formai lenyomata még látszik.
A falakkal meg nem osztott térbelsőt a völgyre és a Badacsony bazaltorgonáira tájolták. Ide nyitott homlokzatot rajzolt a kezdeti lelkesedés, de az önkormányzat ellenállt, így a feladat súlya megnőtt. Az előírásnak megfelelve olyan oromfalat kellett tervezni, amely a környező présházak és borpincék archetipikus körvonalát adja vissza, és mindössze két-három ablak töri át. A ház játékos nyitányával kimért traktusba loggia illeszkedett, s a hátrahúzott eresz alá falba rejtett ereszcsatornák és széles ablaktáblák kerültek.
Az alaprajzban még él az ősi háromosztatú háztípus: jelen van a nappali, a konyhához szervesen kapcsolódó napfényes veranda és az étkező hármasában.
Katona Vilmos
„Hagyomány és korszerűség ötvözete” – így jellemezhető tömören a Balaton-felvidéki nyaraló építészeti értékeinek összefoglalása. Az épület tájba illesztése, léptéke és tömege a régi korok tradicionális tudását, mintáit követi, míg szerkezetében, anyaghasználatában, plasztikájában és fénnyel való telítettségében a mai világ életérzését adja. Mesteri munka, amely mintaként szolgálhat arra, hogyan kell a táji környezetben viselkedni, tanulva az elődöktől és erre építve újat, mait alkotni (Év háza 2013 MÉK különdíjazott).
Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke
