Franciaországi tartózkodásának igazi hatásáról Lechner először a MÁV Nyugdíjintézetének a szegedi Milkó-házzal egyidejűen elkezdett és a nagybecskereki megyeházzal együtt befejezett palotáján számolt be. Szeged után itt indult el az Iparművészeti Múzeum palotája felé vezető úton. 1881 novemberétől 1882. március 1-ig készítette a szegedi városház tervét, 1883. május 31-én pedig már megkapta a MÁV Nyugdíjintézet palota (késöbb Állami Balettintézet) építési engedélyét. Így látjuk a vonalat, melyen a kívülről jövő kényszer és művészi képzeletének belülről kifelé való sugárzása révén haladnia kellett. Látszik, hogyan gyűrte maga alá lassankint korának művészeti elfogultságait, és hogyan bírt felülkerekedni a barokkért lelkesedő közhangulat felett, a korai francia reneszánsz formáinak monumentalitással kimérlegelt Andrássy úti homlokzatán. Megmutatja azt is, hogy mekkora önmérséklettel, művészi józansággal tette magáévá a francia reneszánsznak a művészt könnyen szertelenségbe ragadó formarendszerét.
A palota alaprajzi elrendezésén Lechner példásan megértette Ybl Miklós gondolatát, amikor az Operaház főhomlokzatának pompázatos középrizalitjával együtténeklő középrizalittal oldotta meg saját főhomlokzatát, melyet teljesen franciaországi emlékeivel telített. A választópárkányok, a főpárkány, a baluszteres párta, a fedélidom tömegei, a tetőablakok, a saroktornyok, ezek kupolás laternái, az ablakkeretezések módja, a hegyesszögű erkélyek, a középrizalit középső fülkéje, a fiálészerű díszítmények, a földszinti kosárgörbékkel határolt ívek pilléreinek félig a gótika kötegpilléreire, félig az olasz reneszánszra emlékeztető módja, az udvar ragyogó világa, a belső térképzés a kávéházi helyiségekben, mind-mind azt mutatják, hogy Lechner e palotán, mint a francia mesterek a középkor és olasz reneszánsz beléjük vésődött elemeivel tették, eggyé forrasztotta, új életre keltette Blois, a caeni St. Pierre és a francia reneszánsz egész világát.
A szegedi városház és az Andrássy úti palota korának olyan mesterművei, melyekben Lechner a formaművészetnek Ybl Miklós-i magaslatára emelkedett. Az 1885. évi országos kiállításon Budapesten járt francia építészek is elképedve nézték a francia reneszánsz világának mesteri továbbfejlesztését. A szegedi Dugonics Társaság ülésén felolvasott vallomása éles fénnyel világít rá Lechner Ödönnek folytonosan magát mérő önkritikájára és arra, milyen józanul, legkevésbé sem elbizakodottan haladt el a lelkesedés mellett, mely e két művét oly általánosan fogadta.
Lechner dicsőségét növeli, hogy szerénysége, önkritikus szemléletmódja sosem hagyta el. Mint írta: „Becsvágyam sarkallt, de vigyáznom kellett, hogy az én épületem ne viselkedjék tolakodóan Ybl remekével szemben mert az udvarhölgy lehet szebb, mint a királyné, de úgy kell, hogy a királyné királyné maradjon.”
Az épület kapui az oldalsó utcákból nyílnak. Elkápráztató a mester képzőerejének az a gazdagsága, mellyel a kapualj boltozatain és a lépcsőházak architektúrájának kialakításában szinte kimeríthetetlenül tobzódni látszik. Ilyen csodálattal szemlélhetjük a két udvar architektúráját is és a lépcsőház utolsó emeletének ablakából a tetőarchitektúra gazdagságát. A földszinten volt egykori Drechsler Kávéház belső berendezése, mesébe illő falkárpitozó munkájával és annak gazdagon faragott, faburkolatú keretezésével emlékezetesen lenyűgöző művészi látvány volt. Érthetetlen, hogy a helyiségnek étteremmé történt átalakításakor ezt a burkolást kegyetlenül letakarították a falakról, hogy sima, festett falfelületekkel helyettesítsék.
Kismarty-Lechner Jenő: Lechner Ödön
A Drechsler Kávéház helyiségeinek Lechner tervezte berendezése elpusztult. A pince bajor sörözőjének boltozatos térsora még megvan, az étterem az első emeleten működött. Az Andrássy úton egymással szemben álló két épület egy időben készült el: az Operaház csúcspontja, összegzése a neoreneszánsz historizáló stílusnak. Lechner épülete a reneszánsz felől továbbinduló személyes stílus kialakításának első nagyszabású állomása. Díszítőmotívumai között már megtalálhatók az életművet végigkísérő, a reneszánszból eredő, de keleti hatásra is utaló formák, mint például a konkáv ívekből szerkesztett keretek, amelyeknek vonalvezetése az oromfalak körvonalaira is jellemző. Lechner formanyelvi kísérletének egyik jellemzője az ornamentika ikonográfiai rangra emelése. Ennek jegyében alkalmaz a díszítő formákkal szerves egységbe komponálva az épület rendeltetésére utaló motívumokat, jelen esetben gőzmozdonyokat. A két, egymással szimmetrikus, öntöttvas szerkezetű lépcsőház, amely felfelé haladva egyre légiesebbé válik, szerkezeti és térművészeti bravúr. Csipke finomságú részletformái szintén közvetlen előzményei a romantikus felfogást megőrző, ám technológiai szempontból messzemenően a legegyszerűbb előállítás feltételeihez igazodó későbbi Lechner tervezte lakatosmunkáknak. Az árkád alatti főbejárat kétszintes, nyolcszög alaprajzú, áttört pavilonja a kecskeméti városház főhomlokzatának középrizalitjával mutat közvetlen rokonságot. Az épület, amelynek alsó szintjein évtizedeken át az Állami Balettintézet iskolája működött évek óta kiürítve és szálloda céljára eladva várja, hogy felújítsák.
A műemlékvédelem alatt álló épület megújítása komoly feladat elé állította a rekonstrukció terveit kidolgozó Bánáti + Hartvig Építész Irodát, miután a lechneri örökség nagy mértékben megrongálódott, az eredeti tervek pedig csak hiányosan maradtak fenn. A legfőbb kihívást az jelentette, hogy egyszerre kellett megóvni a műemléki részeket és biztosítani az épület továbbélését. Az ebből adódó feszültséget az építészek annak végiggondolásával igyekeztek feloldani, hogy vajon maga Lechner miként nyúlt volna egy ily módon leromlott állapotú, de kiemelten magas építészeti értéket képviselő örökséghez. Így az épület rekonstrukciója műemlékvédelmi koncepció szerint, a szükséges épületkorszerűsítési tevékenységekkel együtt valósul meg. A korszerűsítés elsősorban az épület továbbélését támogató műszaki megújítást jelenti, vagyis olyan tartalmak elhelyezését, melyek a 19. században nem jelentek meg elvárásként. Az épület külső architektúrája, valamint a belterekben megmaradt lechneri építészeti elemek az eredeti tervek szellemében újulnak meg.
Az egykori bérpalotába a W szállodalánc tagjaként tér vissza az élet, a jelenlegi tulajdonos elképzelése alapján. Ennek eredményeként az eredeti struktúra szerint lakó- és vendéglátóegységek kapnak helyet az épületben: az Andrássy út felé vendéglátó tér nyílik majd, az épület központjában elhelyezkedő, üvegtetővel fedett belső udvarról pedig a szálloda különböző funkciókat ellátó egységeibe vezet majd út. A földszinten a szálloda fogadóhelyiségei, lobbyja, vendéglátótere és közösségi terei, míg a pinceszinten a pihenés, a regenerálódás terei, valamint a kiszolgáló funkciók lesznek elhelyezve, az emeleti szinteken pedig a szobák kapnak helyet. Az eddig funkció nélküli, nagy belmagasságú tetőtérben egy újabb, ötödik emeleti szobaszint jön létre, míg e fölé, a szabadon maradt tetőtérbe az épületgépészeti berendezések kerülnek. Az ötödik emeleti szobák természetes megvilágításához szükséges nyílások kialakítása hosszas szakmai munka eredményeként kapta meg formáját, megfelelve a műemléki és településképi szempontoknak. Ebben az esetben is a lechneri építészet vizsgálata, Lechner későbbi épületeinek tetőszerkezeti kialakítása adott iránymutatást. Ily módon az általa a későbbiekben használt Zsolnay kerámiák formaképzését követő, transzparens sáv jelenik majd meg a Drechsler-palota tetősíkjában, szabad utat engedve a természetes fénynek.
Hasonló építészeti és technikai értéket képvisel a belső udvar fedését szolgáló feszített hártyaszerkezet, amelyet térben hajlított, edzett, hőszigetelő üvegezés egészít ki. A transzparens nyeregfelület buborékszerűen feszül ki a belső udvar falai között, megvalósulása igazi attrakciót ígér.
Hadik András és Fehérvári Zoltán
