Speciális példának tekinthetők azok az épületek, ahol az építészeti problémák különösen stílusosak. A HungaroControl Zrt. nemrég elkészült új épülete. egy ilyen jellegű épület: az előző fázist érzékenyen és innovatívan folytató építmény, egy ház, amely szervesen illeszkedik az alkotói életműbe, ugyanakkor bizonyos értelemben egyedi kísérletté válik, hiszen egy jól ismert anyag felhasználásával, a kerámia nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó.
2004-ben példaértékű épületbe került a magyar repülőtér légiirányító központja. Egyrészt az ANS II Nagy Tamás által tervezett épülete a megszokott irodatipológiát alkalmazva egy olyan rendszert alakított ki, amely a hosszanti tömbre derékszögben ismétlődő központi folyosói irodaszárnyakból és a közöttük lévő udvarokból áll. A homlokzatot viszont az építészre jellemző anyag, a rusztikus téglalap borítja, amely az életművéhez igazodva a magyar kortárs téglaépítészet meghatározó fejezetét képviseli. Harmadrészt költői, innovatív eszközökkel tette egyedivé az épületet: kísérleti eredményeit felhasználva nagyított, színes madártoll mintákkal díszített üveglamellákat készített a repülésre utalóan. Az elrendezés nyitott rendszert hozott létre: a keresztszárnyak ritmusa folytonos szerkezetet, egyfajta szabályszerűséget hozott létre.
Az ANS II épületegyüttesének bővítésére 2007-ben kiírt tervpályázat tétje elsősorban a Nagy Tamás épületével való kapcsolat meghatározása volt. A pályázat résztvevői az eredeti bővítendő épület folytatását, vagy ellenpontozását igyekeztek megtenni: míg az előbbieket az eltérő funkcionális programok nehezítették, addig az utóbbiakat a nyitott elrendezés és a meglévő ház határozott kiállása hátráltatta. Zsuffa Zsolt és Kalmár László tervezése úgy folytatta Nagy Tamás forgatókönyvét, hogy ezt a jelentősen eltérő térprogramot a korábbi bővítendő épület által meghatározott rendszerbe illeszthette. A meglévő három tömbhöz három új szárny került oly módon, hogy az utolsó kettőt – a legfelső emelet kivételével – egybeépítették: nagy alapterületű és magas belmagasságú tereknek adva helyet, mint a légiirányító csarnok.
„A környezet nem igényel új építészeti karaktert, lehetőleg a meglévőt meg kell erősíteni.” – fogalmazta meg az építészeket a pályázati terv műszaki leírásában. A tégla homlokzatburkolat helyett másodlagos burkolatként egy elválasztott teherhordó szerkezetre szerelt kerámia lamella rendszert alkalmaztak az építészek. Ez a megoldás – terveik szerint – átvette Nagy Tamás épületének fő jellegzetességét, az égetett agyag építészeti felhasználását, és egyben radikálisan újraértelmezte: a tégla megszokott konnotációit, masszívságát, érzékiségét és kézművességét felváltotta a lamellák könnyedsége, sterilitása és ipari stílusa. A valódi homlokzatnak tekinthető szürke vakolt fal és a kerámia árnyalatok közötti releváns távolság majdnem a „ház a házban” hatást eredményezte. Ennek a Faraday-ketrec-effektushoz való társítása talán nem vezet túl messzire, lényegében azt jelenti, hogy a védendő teret fémhálóval kell körülzárni, hogy megvédjük a külső elektromágneses hatásoktól. Természetesen itt a homlokzatnak nincs hasonló funkciója, ugyanakkor – akárcsak az ANS II üvegtollainak utalásai – értelmet adhat egy olyan épületnek, ahol maga a funkció valójában semleges, a légiforgalmi irányítás technológiája szigorúan szabályozott és semleges térstruktúra az alkalmazott irodatipológiából adódik.
Mutáció
A 90-es évek fordulóján és a 2000-es évek fordulóján a magyar építészek téglaépítészet iránti nagy érdeklődése nemcsak az épületek kézműves vonatkozásainak rendszerváltás utáni újrafelfedezéséből fakadt, hanem a regionális gondolkodás fontos irodalmi elemévé is vált. . Ennek a gondolatnak fontos bevezetése volt Sulyok Miklós kurátori koncepciója a Velencei Építészeti Biennálén 2002-ben, ahol Ferencz István, Nagy Tamás és Turányi Gábor téglaépítészetére fókuszálva mutatta be az úgynevezett regionalista építészeti attitűdöt.
Mára Nagy Tamás téglaépítészete az egyik legkövetkezetesebb és legirodalmibb koherens magyar életművé vált. A szoborszerű-organikus próbálkozások mellett a moduláris elrendezésben és a tégla rácsként való felhasználásában megbúvó ornamentális lehetőségek, a tégla anyagiságának burkát szinte toló áttört felület is izgalmas megoldásokhoz vezetett. Az ANS II-nél a tégla elsősorban burkolóanyag jellegével és jellegével jelenik meg, összhangban a homlokzati kialakítás sík stílusával; és az előző példákkal ellentétben itt nem tömege, hanem felszíni jellege válik uralkodóvá. Ezen a házon a tégla már nem alapvető építőelem, hanem – az építész nyilvánvaló elkötelezettsége mellett – sokkal inkább megoldás az üvegszerkezetes homlokzatok felületi ellenpontozására, amennyire csak lehetséges.
Az ANS II erős, a folytatás lehetőségét jelentő szerkezete és a jellegzetes anyaghasználat sajátos helyzetet teremtett a bővítés szempontjából. A kézenfekvő válaszadáson túl, amely feltehetően az eredeti téglaépítészet folytatása – klónozása – lehetett volna, egy izgalmas alkalom kínálta a települési és elrendezési szerkezet, valamint az építészeti megjelenés és jelentés innovatív újraértelmezését – mutációját. Az ANS III építészei egyértelműen az utóbbi stratégiát választották.
A bővített ház anyaghasználattal megalkotott erős aurája miatt mindenféle, a tégla- és üvegszerkezetek kismértékű újraértelmezésén alapuló stratégia feltehetően gyengítette volna a két épület önálló és kölcsönös erejét és kiállását. Itt azonban egy átírást láthatunk , hiszen az anyagon és színen túl a kerámia lamellák az ANS II üvegszerkezeteinek könnyedségéhez és átlátszóságához hasonlíthatóak, folytatják az oromzaton és a kerítésfalakon megjelenő téglarácsának absztrakcióját. és végül – de nem utolsósorban – kifejezi a mögöttes funkció különböző karaktereit. Az új épület lamella burkolata is jól megkülönböztethető: masszívnak tűnik szinte falszerkezetnek, ugyanakkor átlátszó, áttetsző membránként viselkedik. A rusztikus felületű kis tégla és a tökéletes, precíz kerámia lamellák egymás mellé helyezése produktív igénybevételt eredményez, hiszen ugyanazon anyagon gyökeresen eltérő felhasználási lehetőségeket láthatunk.
Evolúció
Zsuffa és Kalmár számos művében nyomon követhető az a modernista homlokzattervezési hagyomány, amely a födémek között elhelyezett tömör és átlátszó szakaszok megkülönböztetésén alapul, ily módon a födéméleket a homlokzatok domináns rendező elemeiként használva. Ez a koncepció érvényesül 2005-től részben a budaörsi városháza, 2007-től a pécsi könyvtári tervpályázat, sok családi ház, később, 2010-ben a hévízi szépségszalon magaslatán és sok más szó esetében is. A födém élek homlokzatra vetítésének eszköze egy bizonyos tervezési szabályt támaszt, amely széles körű építészeti kísérletek megvalósítását teszi lehetővé. Az építészek munkáinak sorában a födémek főként tömör (kő vagy tégla borítású) és átlátszó felületeket választottak el. A szépségszalon esetében csak egy emelet magas üvegsíkokat feszítettek ki a födémek közé, melyek szélét a tervek szerint szoros acélhuzal kötötte össze, így biztosítva az intenzív zöld homlokzat tartószerkezetét.
Az építészeti genezis izgalmas történetét teszi teljessé az ANS III új épülete is, ahol maga a homlokzat – a korábbiakhoz képest új fejlesztés – a kiálló födémek szélén ülve teljesen önálló elemmé vált. Ennek a – már jól tanulmányozott és tapasztalt – megoldásnak több célja és következménye is volt. Egyrészt – az építészek más korábbi munkáihoz hasonlóan – rendező elvként jelenik meg a szilárd és nyitott felületek között. A lamellák mögötti üvegfelületek előtt az átlátszó homlokzati membránt alátámasztó konzolként működik, hasonlóan a hévízi épülethez: ami ott zöld homlokzat, itt kerámialamellává válik. A kerámia rács felületszerű hatása olyan helyeken dominál, ahol a lamellák nem futnak az üvegfelületek elé, és ezeken a felületeken nagy méretű nyílások vannak. Mivel az önállóságra vágyó, az épületet takaró kerámia ketrec emeletenként födémekkel tagolódik, az épület belső tér tagolásához kapcsolják. A homogenitás keresése, amely a kis keresztmetszetű kerámia elemek ismétlésével valósult meg, elbizonytalanítaná a szemlélőt az épület méretét és léptékét illetően. De a födémek közé feszített nyílások mellett a felismerhető födémélek jól ismert, azonosítható (magas) léptéket adnak a háznak.
Dematerializáció
Az épület legfontosabb – bár egyben legelvontabb – építészeti fejlesztése a kerámia lamellák építészeti hatásában és jelentésében rejlik, amely megoldás nem előzmények nélküli.
A lamellák használata egyrészt szoborszerű/tárgyszerű értelmezést ad, hiszen különböző nézőpontokból nézve a felületek felismert tömegessége is változik, és a felületek differenciálódásához vezet. A lamellarendszer azonban teljesen homogén és egyben differenciálatlan, így felületszerű benyomást is kelt. Az előbbi esetre jó példa lehet Herzog és de Meuron 1999-es Központi Jelződoboz épülete, ahol – az egyszerű tömeget lefedve – a fémburkolat szoborszerűsége, a tömör és áttört felületek közötti átmenet elsősorban magát a formát és annak tömegét erősíti. -szerű karakter, és szokatlan, dematerializáló hatást eredményez. Ugyanakkor Renzo Piano épületei (2000 fordulóján a berlini Potsdamer Platz-i Daimler épület vagy 2007-től a New York Times székháza) és kerámia homlokzataik a felszínről közelednek, mivel tömör és nyitott térben lamellákat használnak. a természetet is így vetítik a felszínre a mögöttük lévő homlokzatot.
Átlátszó bőr vagy massza strukturált felülettel: ez a két tulajdonság egyszerre van jelen az épületen. A tervezés dilemmája a nyílások kérdése: a jellemzően keringő funkciójú terek esetében (ahol árnyékolt homlokzat megengedett) a lamellák az ablakok előtt futnak, de az állandó munkakörnyezetű irodákban az egyébként konzisztensen elhelyezett kerámia árnyékolók. az épület körül mindenhol megállnak. Ezek a nagyméretű nyílások terrakotta színű betonperemekkel vannak keretezve, tovább erősítve a homlokzati burkolat felületszerű jellegét, és ezen a felületen az ablakok vagy egy „függönyből” nyílásként tagolódnak, vagy egy bizonyos elemekkel kivágva. mélység.
A tömeg és felület dematerializálása mellett a kerámia lamellák ebben az esetben radikális téglahomlokzati átalakulást is jelentenek. A homlokzati elemek csak anyagukban és színükben utalnak az ANS II épületére; az összes többi konnotáció drasztikusan eltérő értelmezést kínál. A kerámia elemeket a német NBK cég gyártja, és ebben a helyzetben az építészekkel együttműködésben végzett fejlesztés eredményeként 180 cm hosszban készültek el az alkatrészek. A keresztmetszet méretéhez képest meglehetősen nagy fesztáv lehetővé tette a támasztékok ritkán történő felszerelését; és ezzel a koncepciós szándékot, nevezetesen a légi megjelenést hangsúlyozták. A kerámia gerendáknak csak ott van a vége, ahol egy nyílásba találkoznak, és így véget nem érő kötésként csapnak körbe az épületen . Ezt a hatást azokon a helyeken érezzük a legerősebben, ahol – a sarkok lamelláin, illetve a földszint vagy az emeleti udvar előtt futó lamellákon keresztül – az árnyékolók mögötti épülethomlokzat hiánya miatt egy lebegő, már-már dematerializálódott, független épület bőr. Ezeken a helyeken a forma kontúrjai feloldódnak, az épületet sajátos rezgés veszi körül.
Épületünk jelentősége abban rejlik, hogy könnyedén lép túl a magyar téglaépítészet kánon korlátain, ugyanakkor kapcsolatot tart vele. Ez a ház olyan tervezési kísérleteket szintetizál, dolgoz ki, amelyek már az építészek egykori munkáiban is megjelentek, izgalmasan elvont és konkrét részletmegoldásokat mutat be. A megvalósult épületet szemlélve igaznak tűnik a 2007-ben a pályázat zsűrije által meghatározott nyertes pályaműről alkotott vélemény, melynek egyik tagja Nagy Tamás, az ANS II épületének építésze volt: „Ez harmónia, együttélés az ANS II épülete kiegyensúlyozott, a különböző építészeti eszközök ellenére vagy köszönhetően természetes az összkép, az új épület érzékeny ellenponttal zárja a korábban elkezdett történetet A szimbiózis példaértékű, a „korkülönbség” finoman kirajzolható érzékelhető – ez a fő erénye: a meglévő szerkezetből kiindulva az új épület csak olyan mértékben változtatta meg azt, hogy minden gesztus, minden döntés kis léptékű, de értéknövelt változást eredményezzen. csak így magas színvonalú.”
Szabó Levente
