2013. június

Pálos-Karmelita kolostor, Sopronbánfalva

Vallás

A felújítás a kolostor minden régi szépségét megőrizte, a helyreállított állapot a 17. század végi, 18. század eleji barokk sajátosságokat adja vissza.
Az egykori középkori kolostorépületből viszonylag kevés részlet maradt meg, ezek a kolostor melletti, nagyrészt ma is álló, 1493 után épült templom emeletes sekrestyéjének épülettömbjétől délre és keletre kerültek elő. Ennek az épületnek, amelynek része lehetett egy központi udvar is, leginkább a templomhoz való kapcsolódását ismerjük. A kolostor a templom három nagy, csúcsíves ablaka alapján minden bizonnyal földszintes volt. A templom fala mellett futó kerengőfolyosó északi szakaszából nyílt egy kapu a templomba, amelynek kávája a kolostorfolyosón, kerete a templomban látható. Ide vezetett a templomra merőleges, ma már nem látható kerengőfolyosó is. Ettől északra található egy másik ajtó, amely a templomhajót a szentélytől elválasztó rekesztőépítmény – a középkorban használatos nevén lettner – megközelítésére szolgált. Emellett, a kerengőfolyosó északi szárnyának elején található befalazott ajtó a templom sekrestyéjébe nyílik. A felújítás során, az új lépcsőház kialakításakor megtalálták még a középkori templom egykori emeletes sekrestyéjének egyetlen megmaradt ablakát, amelyből a záradék nem maradt fenn, így nem tudni, hogy az félköríves, csúcsíves, vagy egyenes volt-e.
Az újkori, egy emeletes kolostor építése 1610 és 1614 között kezdődött, s minthogy 1644-ben itt tartották a rendi káptalant, a főbejáratot díszítő feliraton pedig az 1643-as évszám olvasható, a munkálatok ekkorra nagyjából befejeződtek. Az új épület alig használta fel a régi maradványait. A templomnak a kolostor felé nyíló gótikus ablakait ekkor befalazták. Ezeket 1956–1959 között Szakál Ernő tárta fel. A töredékekből kikövetkeztette a mérművek (körívekből alkotott, áttört geometrikus díszítményt) eredeti rajzát, amely alapján új mérműveket faragtak abban a reményben, hogy az ablakokat kibonthatják. A kibontásra csak most, a felújításkor került sor és az épület új könyvtárában látható kibontott ablakokban az ötven éve faragott mérműveket helyezték el.
A mai épület több építési periódus eredménye. Az építkezésben a Széchényi, az Eszterházy és a Csáky család mellett a rekatolizált Nádasdy Ferencnek volt döntő szerepe. A karmelita időkben, 1892-ben befalazott pálos bejárat párkánya felett vassal rögzített Nádasdy-Eszterházy címer kapott helyet.
A 17-18. században épített pálos kolostorokkal összehasonlítva Sopronbánfalván a 4×5 árkádos kerengő a legjelentősebbek közé tartozik. Az udvarban (quadrum) marokkövekből alkotott padozatot tártak fel a régészek. Udvarra csak két ajtó nyílt akkoriban, a többi ív ablakméretű volt, s a 18. századtól be is üvegezték őket. Az udvar az idők folyamán fokozatosan feltöltődött.
A földszinti kerengő templomfal melletti részén középkori kőből rakott padlócsatorna és későbbi gyóntatóablakok kerültek elő. Az emeleti kerengő templom felőli falán kibontották a ritka méretű (3 mezős) gótikus kőkereteket, és ugyanitt egy templomba nyíló betekintőablakot is feltártak (a folyosó egy szakasza ugyanis betegszobaként szolgált, s a betegek ezen az ablakon keresztül követhették az istentiszteletet). A két szint közötti közlekedés jelentős emléke a restaurált barokk kori kőlépcső, amelyet egy későbarokk kori faburkolat elbontását követően meglehetősen elhasználódott formában találtak meg, majd pótoltak ki kőrestaurátorok.
A kolostor legfontosabb helyisége a refektórium, az egykori szerzetesi ebédlő. A pálos szerzetesek refektóriuma 1668-ra készült el, előbb famennyezet, majd fiókboltozat fedte. A boltozatot 1719-ben stukkókkal és festményekkel díszítették (a restaurátori munkálatok során a nyugati oldalon, a boltváll felett került elő az 1719-es évszám). A falfestményeket később apró kalapácsütésekkel „pikkelték” és levakolták, a stukkókat pedig több száz rétegben lemeszelték, így feltárásuk a restauráció egyik legnagyobb szenzációja.
A refektórium feletti helyiség a tanterem, a noviciátus, melyben a pálos élet megismertetése, a felsőbb szintű oktatás (filozófiai főiskola) folyt. Első emlékeink erről a teremről 1668-ból valók. A 110 négyzetméteres terem restaurált famennyezete a későközépkor óta hagyományos formákat mutat, mestergerendáját ács-csillagok, élüket sarkantyútagos profil díszíti. Az oldalfalak vakfülkéi ablakhelyek. Az 1891-től a kolostort használó sarutlan karmelita nővérek kilenc kis cellára osztották ezt a termet. Jelen formájában visszanyerte egykori pálos funkcióját: tanításra, előadásokra szolgál.
A külső homlokzatot höbörcsös (durvaszemcsés) vakolat takarta, melyet besimított, meszelt sávok tagoltak. Az udvari homlokzaton viszont megújított, simított, többször meszelt vakolatot találtak. A vizes blokk emeleti, északi és déli homlokzatán előkerültek 18. századi ablakszerkezetek.
A templom nyugati oldalán futó út eredetileg temető volt, a melléképület földmunkái közben pedig egy kútra bukkantak. A kolostordomb oldalában húzódó egykori Via Dolorosából megmaradt két stációt restaurálták, és az épület előtt helyezték el.
A kolostor feltárt és eredetiben megőrzött részeiről, emlékeiről látogatóinknak a helyszínen kihelyezett információs táblák adnak bővebb tájékoztatást.

A terveket két Ybl díjas építész, Magyari Éva és Pazár Béla készítette, a régészeti feltárást Nemes András és Balázsik Tamás, a művészettörténeti konzultációt pedig Dávid Ferenc biztosította. A refektórium freskóinak és stukkóinak restaurálását B. Juhász Györgyi végezte. Az építéshatósági és műemlékvédelmi szempontokat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodájának vezetője, Veöreös András érvényesítette. A generálkivitelezést a METO Zrt. végezte, Sohodóczki Zoltán fő-építésvezető irányításával. Külön köszönet a műszaki ellenőri feladatain túl is értékes meglátásokkal közreműködő Puetáni-Holl Imrének. A belsőépítészet Bársony István és Tanító Balázs munkáját dicséri. Az egész beruházást Vető Mária és Kránicz András vezette, koordinálta.
Az épület rekonstrukciója mind a magyar műemlékvédelmi szakma, mind a helyi épített és természetes környezet minőségének színvonala felett őrködő civilek figyelmét felkeltette. 2011. áprilisában a nemzetközi hátterű, rangos ICOMOS-díjat kapta meg az épület, míg szeptember végén a hasonlóan megtisztelő Winkler Oszkár-díjjal tüntette ki a felújított épületet a nagy múltú Soproni Városszépítő Egyesület. Mindkét elismerésről bronz emléktábla tanúskodik a kolostorban.